Na, ilyet se csináltam még: ma egy rövid bejegyzés erejéig átmegyek gasztrobloggerbe 🙂
Elgondolkoztam arról, hogy mit tennék akkor, ha a következőkben vázolt helyzetek valamelyikébe kerülnék:
Tegyük fel, hogy az otthoni ebédlőasztalon látok néhány étket, amelyek közül csak egyet választhatok ki, és azt aztán meg is kell ennem. Vajon hogyan fogok viselkedni, és melyik lehetőség mekkora hasznossággal bír számomra?
Az első esetben előttem van egy tányér párolt rizs: szép fehér, de egy kis són kívül semmi ízesítés nincs hozzá, se ketchup, se zöldség, csak egyszerű rizs. Mellette látható egy finom csokitorta; tudni kell, hogy imádom a csokit is, meg a tortát is! A következő fogás egy kézműves hamburger – a szentesi sétálóutcán nagyon finom hambit lehet venni, és még sajt nélküli verziót is készítenek, ha úgy kérem. A negyedik lehetőség legyen mondjuk a töltött káposzta – persze nem túl zsírosan meg fűszeresen, hiszen egy epeműtét után nagyon vigyázni kell arra, hogy mit eszik az ember.
Ebben az esetben valószínű, hogy – ha egyébként egészséges vagyok – a rizsnek a tájára sem néznék, hanem pillanatnyi hangulatomtól függően a többi három lehetőség közül választanék egy fogást. Ma délután például egy jókora hamburgert ettem.
Most pedig gondoljunk bele egy másik esetbe!
Az asztalon továbbra is előttem van az előző szcenárióban már említett rizsestál. A többi fogást viszont eltüntették előlem! Ehelyett a kádári, 80-as évek PRIMO-felhasználójának menüjét láthatom magam előtt: egy adag keserű cukrot, egy csomag fokhagymás nápolyit és ráadásként egy tányér mákos pacalt. Elég valószínűnek tartom, hogy ebben az esetben a rizs nagy mértékben felértékelődne a szememben, és a nem túl bizalomgerjesztő PRIMO-menü helyett inkább a fapados, de az egyébként már jól bevált párolt rizsnél maradnék.
Szerencsére a második eset csak az én képzeletemben létezik, a valóságban ilyen nem fordulhat elő! Így aztán bármikor ehetek a rizs helyett egy finom hambit vagy egy tányér töltött káposztát.
Jó étvágyat kívánok!