Ha az ember alszik, akkor többnyire álmodik is valamit, ez velem is így szokott lenni. Ezek az álmok gyakran furcsák, néha bizarrak, és sokszor összeköthetők a lefekvés előtt nem sokkal szerzett élményekkel. Néhány napja például a mohácsi csatáról olvastam az egyik történelmi blogon, este pedig azt álmodtam, hogy egy horogkeresztes zászlókat lengető törökök által védett várat kellett megostromolnom.
Az álmokat az ébredés után gyakran elfelejti az ember, a ma hajnali álmom viszont annyira lidérces volt, hogy egész pontosan megmaradt bennem.
Azt álmodtam, hogy valahol Szentes és Kiskunfélegyháza között gyalogoltam, Csongrád városát már valószínűleg elhagytam. (Egyébként a valóságban is szoktam arra menni, de többnyire busszal vagy vonattal, az ilyen távú gyaloglás egyáltalán nem jellemző.) Már ősz volt, mert hosszúnadrágban és fekete dzsekiben voltam. Egyszer csak sűrű füstöt láttam a távolban, és két fekete alakot, amelyeket elsőre kutyának gondoltam. Amikor közelebb értem, akkor láttam, hogy nem kutyákkal van dolgom, hanem két fekete ló jött felém. A lovak testét daganatok és véres sebek borították. Elkezdtek körözni körülöttem, de én rájuk ordítottam, és erre arrébb mentek. Ekkor láttam meg, hogy a sűrű fekete füst egy holttestekből rakott máglyából gomolyog, a hullakupac tetején pedig jól kivehetően egy régies ruhába öltözött, halott fiatal lány feküdt.
Annyira azért nem érdekelt a dolog, gyorsan ott hagytam a lovakat máglyástól, mindenestől, és igyekeztem minél messzebb kerülni tőlük. Közben azt vizsgálgattam, hogy az állatok hozzáértek-e a kabátomhoz, vagy sem.
Ez így már sok volt összességében: szerencsére felébredtem, és magam mögött hagytam ezt a nyomasztó álombeli világot. Ideje is volt már az ébredésnek, mert mennem kellett dolgozni.
Ilyen álmot nem kívánok senkinek 🙂
