Péntek este, miután a Hatos csatornán megnéztem a Hihetetlen Magazin eheti adását, elkezdtem kapcsolgatni a tévén. Az egyik sportcsatornán rátaláltam az Andorra – Magyarország válogatott mérkőzésre. Láttam, hogy az egyébként világverő csapatként ismert Andorra már vezet 1-0-ra nemzeti válogatottunk ellen, és ezért, hogy ne bosszantsam fel túlzottan magam aznap estére, inkább nem is néztem a meccset, hanem a laptopom Windows Update-jével kezdtem el foglalkozni. Közben azért ment a háttérben a tévé, így ha szemtanúja nem is, de fültanúja lehettem csapatunk újabb fantasztikus sikerének: az amatőr játékosokat felvonultató Andorra végül győzött ellenünk, de szerencsére csak egy góllal.
Röviden megfogalmazva: szégyen…
Erről a csodálatos meccsről jutott eszembe az egyik elég rémes álmom, amelyet a közelmúltban volt szerencsém megálmodni.
Azt álmodtam, hogy a Real Madrid játszott egy másik csapat ellen. Az, hogy ki volt az ellenfél, valójában nem is érdekes. A mérkőzés állása már 4-0 volt a madridiak javára, és a rendes játékidő is a vége felé közeledett, így az edző úgy döntött, hogy új játékost hoz a pályára – kit mást, mint engem. Hogy mi vezette erre a döntésre, azt nem tudom, meg hogy egyébként mi szüksége lenne a világ egyik legjobb csapatának egy középkorú fickóra, aki már kapusnak is öreg lenne, és legutóbb úgy huszonöt éve rúgott labdába, azt sem igazán tudom. Mindegy, álmomban vidáman kifutottam a pályára, és játékba álltam. Aztán egyszer csak felém repült a labda, és megpróbáltam lekezelni. Ezt olyan lelkesedéssel tettem, hogy a valós életben is elkezdtem rugdalózni, és egy óriásit belerúgtam az ágyam mellett álló alacsony, de masszív szekrénybe. Még szerencse, hogy nem a rajta lévő tévét vagy az XBOX-ot találtam el. A nagy lábujjam is megreccsent egy kissé, úgy, hogy még másnap is fájt. Erre persze fel is ébredtem, így még azt sem tudtam meg, hogy mi lett a meccs végeredménye.
A tanulság: vigyázzunk, hogy mit csinálunk álmunkban 🙂
