Ülünk a vonaton

A múlt szombatot szokás szerint Kecskeméten töltöttem az egyetemen. Odafelé a hajnali busszal utaztam, délután viszont – négy Mikroprocesszorok rendszertechnikája előadás végighallgatása után – a 13:11-es vonattal indultam hazafelé. Gyakorlott utas vagyok, a kilencvenes évek eleje óta elég sokat utaztam már vonaton, úgyhogy sok érdekességgel találkoztam már. A MÁV természetesen most sem cáfolta meg a széles körben ismert jó hírét.

Moldova György már a múlt században megírta, hogy a menetrend csak arra való, hogy meg lehessen állapítani, mennyit késik a vonat. Na ez ebben az esetben is igaz volt, a vonat szokás szerint késve ért be a kecskeméti állomásra, biztosan a szemerkélő eső miatt.

Az eső ugyanis esett, persze mikor máskor esne, mint amikor valahová utazok, ennek következtében a vasúti kocsi jobb oldalán, ahová leültem, az ülések alatt állt a víz. Nem tudom, hogy jutott be az eső az elvileg zárt térbe, de érdekesen mutatott a kocsiban a hosszan elnyúló tavacska. Aztán jött a kalauz, és leolvasta a jegyemet egy mobil adatgyűjtővel. Szerencsére ennél komolyabb esemény nem történt a Kecskemétről Kiskunfélegyházára vezető úton.

Félegyházára minden különösebb gond nélkül eljutottunk, itt aztán átszálltam a Szentes felé menő járatra. A két kocsiból álló Bzmoton fűtöttek ezerrel, pedig kint már a tavaszi nap első sugarai ragyogtak, azaz elég meleg volt a fűtés nélkül is. Mindegy, legalább nem fáztunk úgy, mint néhány évvel ezelőtt, amikor egy budapesti fantasy találkozóra utaztunk a Lidércfény csapatával, amikor is a vagon – hőmérséklet szempontjából – leginkább egy hűtőkocsira emlékeztetett.

Átzötyögtünk a Simagöröngyös környékére emlékeztető pusztán, megálltunk a Kettőshalom, Kónyaszék és a Csongrádi úti tanyák névre hallgató megállóknál (már csak Külső-Alsó hiányzott). Aztán kábé háromnegyed óra elteltével megérkeztünk Csongrádra, ahol készítettem egy telefonos fotót a szép tiszta ablakon keresztül:

A csongrádi vasútállomáson

Itt vártunk egy ideig, óriási tömeg szállt fel és le, aztán továbbindultunk Szentes felé:

Szentes felé száguldunk

Még egy jó ideig zötyögtünk, általmentünk a Tiszán, elrobogtunk a tavak mellett, aztán Hékéd megálló érintésével eljutottunk a célállomásra, Szentesre. Leszálltam szép szülővárosom fő vasútállomásán, és már csak háromnegyed órát kellett hazáig gyalogolnom. Így délután 3 óra körül végre hazaértem. Ebéd után már csak aludtam, aztán ismét aludtam – elég hosszú és fárasztó nap volt. Így telt el a legutóbbi szombatom.

 

Kategória: Mindennapok, Utazás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?