Mint az a blogra írt korábbi bejegyzéseimből kiderülhetett, szeretek barkácsolni. Régi / új hobbi ez, és a hosszúra sikerült digitális világba való kirándulásom után felüdülés, hogy újra alkothatok valami kézzel fogható, és még esetleg hasznos dolgot is. Sajnos szerszámok terén nem vagyok igazán eleresztve. Van azért persze, de főleg régi, kéziszerszám. Néhány napja azonban vettem magamnak egy famunkákhoz, otthoni körülmények között jól használható akkumulátoros kézi csavarhúzót / fúrót. Az ajánlat szinte kihagyhatatlan volt, kb. fél áron jutottam hozzá.
A lényeg, hogy új “játékszerem” van, amelynek neve Hitachi DS 12DVF3. Ez lényegében egy szett, amely a csavarhúzón kívül tartalmaz még egy lámpát, egy nyolc darabos csavarhúzó bitkészletet, két nikkel-kadmium akkumulátort, és egy akkumulátortöltőt is.
Személy szerint nagyon örülök neki, és remélem, hogy az elkövetkező itthoni barkácsmunkákban jó hasznát is veszem (kilics felszerelés, polckészítés, szekrény összerakás, stb.).
Bár az eredetileg japán cég ezt a termékét (is) kínában készítették 2014-ben, azért bízom benne, hogy megfelelő használat és karbantartás esetén nem lesz rövidéletű. Annál is inkább, mivel a gyártó honlapján a terméket beregisztrálva az alap 1 év garanciához még adtak 2 évet.
Remélhetőleg hamarosan kapunk jelentést a szerszámmal készült dolgokról is. 🙂
Visszajelzés: “Ápgréd” a játékomhoz | Lidércfény Blog