Szeretek barkácsolni. Sokáig nem volt rá ugyan alkalmam, lehetőségem, de mióta kertes házba költöztem, nem csak hogy alkalmam és lehetőségem van, de bizonyos esetekben mondhatni muszájból is barkácsolnom kell. Mert ugye, amit az ember maga meg tud oldani, miért bízza másra? A barkácsolás pedig nem csak kellemes kikapcsolódást jelent számomra, hanem hasznos, értelmes időtöltést is.
Ha jól emlékszem, egy fából készült álfallal kezdtem 2016 telén, mivel a ház elejét még akkor bontották le, és építették újra. Az egyik belső falon viszont volt már bontva, kialakítva egy átjáró, a leendő konyhába. Ezt a “lyukat” kellett úgy kitölteni, hogy a szél, a hó, a fagy ne zúduljon be a szobába. A feladat csak részben sikerült: az álfal ugyan elkészült bontott anyagokból (pl.: ablakkeret, lambéria), ám a megfelelő szerszámok és kellő szaktudás hiányában 1-2 cm-rel szélesebb lett, így nem fért be oda, ahová kellett volna. Emiatt készítettem egy sokkal egyszerűbbet cseréplécekből, fóliából és nikecellből, ami már illett a helyére. Az álfalat pedig kívülről elé tettük. Az alapvető célt így elértük, nem süvített keresztül a szobán a fagyos szél. Az álfal jelenleg homok és törmeléktárolásra szolgál, a fóliázott fakeret pedig egy előtető ideiglenes borításául.
Álfalnak készült, most homok és bontási törmelék van benne.
A következő nagyobb projekt egy kutyaház építése volt. 2015 karácsonyára ugyanis kaptunk egy ingyen kutyát, akinek valahol laknia kell. Szintén bontott anyagokból (fa áthidalókból, cseréplécekből, lambériából, OSB-lapból) készült el. Az álfallal szerzett tapasztalatok sokat segítettek az elkészítésében, és életem első kutyaházának nem is lett rossz. Ami még hátra van belőle, az a szigetelés, melyet maradék nikecellből és fóliából akarok elkészíteni.
A kutyaház, egyelőre félkészen.
Az utóbbi két hét végén ismét nagyobb barkácsolásokba kezdtem. A már fentebb említett előtetőt ácsoltam meg, amely a melléképület elé került, hogy az ott tárolt kerékpárjaink ne ázzanak (nagyon). Szintén bontott anyagok felhasználásával készült, és természetesen – mivel ez is az első ilyen munkám volt – tervezési hibás lett kissé, de a célnak úgy tűnik megfelel. A tetejére hosszabb távra majd egy linóleum kerül.
Előtető bontott anyagokból és ideiglenes borítással.
Legutóbb pedig a maradék anyagok ésszerűbb elrendezése okán kisebb-nagyobb “fakkokat” készítettem. Egyet a mésszel összekevert homoknak (most had ne idézzem, milyen illetlen szavak hagyták el több alkalommal is a számat a kőműveseket illetően, akik összekeverték a kettőt – meg még ki tudja ezeken kívül miket), egyet pedig az elszállításra váró, itt-ott-amott leledző törmelékhalmoknak (amelyekben tégla, cserép, bontott vályog, beton és hasonló ínyencségek vannak).
A meszes, cementes homok tárolására készített “fakk”.
A bontási törmelék ideiglenes tárolására készített “fakk”.
Ezen műveletekhez viszont a bontott faanyagokat is szét kellett válogatni (szerencsére előre gondolkodva ezt már egy ideje elkezdtem, és a nagy része meg is volt), hogy könnyebb legyen a megfelelő elemeket kiválogatni. Válogatás közben kitaláltam, hogy ha ezeket is viszonylag ésszerűen akarom elrendezni, érdemes néhány karót leverni a földbe. Nosza, ki is válogattam párat, fogtam a kisbaltát, kifaragtam az egyik végüket hegyesre, és adjad neki, ütni kezdtem a földbe. Csak egyszer csaptam mellé… “Ú, hogyaza!” – szaladt ki a számon, de ennyiben ki is merült a dolog, mert az összes levegő elfogyott, és nem is érkezett befelé több egy darabig. Lényeg, a lényeg: a balta fokával rábasztam a bal kezemre. Különösebb baj nem történt szerencsére, de elég rosszul esett hirtelen. Pár perc múlva viszont már vigyorogtam, mint a tejbetök, hogy hú de fáj a kezem, de tök jó, mert érzem, hogy dolgozom. Csak egy kicsit óvatosabban… sokkal óvatosabban. 🙂
Bontott faanyagok nagyjából elrendezve, de legalábbis “fajta” szerint egy helyen.